Cigarettafüst ízű szavak töltik meg a teret. Az álom valahol messze jár. Csak a csend hangját hallani, keserű mézként csúszik le a torkokon. Az összhang közelsége az ajtó mellett a fogasra akasztva hever.
A tekintetek mögött üres tartalom, a vágyakozás mögött bújtatott félelmek. Lehet, egy régi találkozás emléke, lehet, a jelen változásainak felismerése, a levegővételek egyre csak erőteljesebbek. „Minden rendben, nincsen semmi sem”, mondatok melyek egyre csak fojtogatják a türelmet.
A hétköznapok lüktető morajlásában képes megállni az idő és légnemű fertőző kórként megtapadni a mennyezeten. Minden őszinteség hazugság. Minden hazugság őszinteség. Minden egyes szó annyival repít közelebb, mint messzebb. A gondolatok valahol máshol járnak.
A felszín továbbra is sima marad, de valami ott bent, egészen mélyen nem enged teret a nyugalomnak.
A távolság íze mérgez, hangja süketít, érintése mar, látványa megvakít.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: