Több tucat emberrel felcímkézve várva egy buszpályaudvar szerű valamin, repülőjegy módosítás aznapra, nem tudni, merre tartunk és mikor érünk oda, reggel újra módosítani terven és kitalálni néhány órán belül hova induljunk tovább. Csak néhány kis szösszenet 48 órából Thaiföldön.
Ott hagytam abba, hogy megérkezett az eső Thaiföldre, így tovább kellett állnunk Ao Nang-ról. Khao Sok és a nemzeti parkja egyébként is a terv része volt, de nem úgy, ahogy végül alakult. Mondjuk az volt a legkevesebb a többi történéshez képest. De akkor kezdjük az elejéről.
Szóval a kis minibusz várt a ház előtt minket, ami elvileg transzferjárat volt. Mi voltunk az első utasai, később felvettük a többieket is, a sofőr időnként meg-megállt kérdezősködni, mi hol lehet, nem nagyon volt képben. De összeszedtünk mindenkit valahogy, végre, “Minden megvan, mehetünk.”De az öröm nem tartott sokáig, bekanyarodtunk valahová, ahol mindenkinek le kellett szállnia. Majd jött egy lány, mindenkitől megkérdezte, hová szeretne utazni, ráírta egy papírra, és ráragasztotta az emberekre. Ott álltunk a semmi közepén több tucat idegennel, mindenki felcímkézve. Szürreális élmény volt. A busz késve indult, senki nem tudott mondani semmit. Mi befoglaltuk szokás szerint a legjobb helyet, a csomagjaink hátra kerültek, de aztán szépen lassan megtelt az utastér emberekkel és csomagokkal. Részemről az utat szinte végigaludtam, a 40 perces késés ellenére is időben érkeztünk Khao Sok-ra (nyilván nyugalmas tempóban vezethetett a sofőr). Itt is leszállítottak mindenkit, azokat is, akik egy másik városba utaztak tovább. Az egyik utas és a sofőr között heves szóváltás alakult ki, dobálta a csomagjait és nem tudta megmondani, miért és hogyan tovább. De mi megérkeztünk.
Átszálltunk a következő kis járművünkre, persze a sofőr itt sem találta elsőre a mi szállásunkat. A szállásadó pedig azt nem értette, mit keresünk mi itt. Jah és persze esett az eső…..Viszont volt valami vadromantika abban, hogy ahogy az “erdei környezetben” állnak a faházak, amelynek közepén egy szúnyogháló baldachinnal elkerített ágy van. Persze nyilván azért van rajta az a “baldachin”, hogy a mindenféle állat legalább az ágyba ne jusson be. De folytatva a romantikát, esőkabátban sétáltunk el vacsorázni, persze én még mindig nem tudtam igazán enni. Az eredetileg 2 naposra (mikor az éjszakát a vízen lévő kis bungalowban töltöd) tervezett dzsungeltúrát 1 naposra módosítottuk, de csak akkor indultunk volna el reggel, ha már nem esik az eső. Mert a sok esőtől biztosan mindenhol sár van, a bungalow lehet, be is ázik. Fogmosás közben találkoztunk az első óriás csótánnyal, de nem igazán hatott meg, jobban izgultam az éjszaka miatt, nehogy valamilyen állat bejusson a hálón.
Ez várt volna ránk nappal
Ez pedig éjjel
Merthogy eljött a reggel, az eső, ahogy éjszaka, reggel is esett, így a túra lemondva. Hogy teljesen őszinte legyek, kicsit örültem neki. Biztosan nagy élmény és kaland, de sok képen láttam kígyót, a barlangtúrán békák és denevérek, a bungalowba meg tényleg az megy be, ami akar. De az élet is így akarta, ki tudja, talán majd egyszer. Nah, de akkor itt jött a nagy kérdés: hogyan tovább? Az eredeti tervünk szerint Ko Lanta-ra mentünk volna, de ott is esett. Délen mindenhol esett az eső. Így jött az ötlet: Koh Mak. Ez még a tervezgetés során is felmerült, de sehogy sem illett az útitervbe.
Oké, helyszín pipa. Hogyan jutunk oda el? Bangkokon keresztül vezet az út, de a még itthon lefoglalt Krabi-Bangkok repülőjegyünk 1 héttel későbbre szólt. Kis extra költséggel, de sikerült áttenni a repülőjegyet az esti gépre. Pipa. Hogyan jutunk vissza Krabiba? A szállástól elvileg 2 óránként indul busz, ami elvisz egészen a reptérig, kb 3 óra az út. Így kezdett összeállni a terv. A Bangkok-Koh Mak közti utazásra nem találtunk pontos támpontokat az internetet, annyi tűnt biztosnak, hogy kb 6-7 óra az út, busszal, majd hajóval. De úgy voltunk vele, a buszállomás körül keresünk majd szállást, és valahogy biztos megoldódik. Egy dolog maradt még hátra, megtalálni ezt a szállást. Ez is pipa. És már azonnal is indulunk kellett. Közben felfedeztük, hogy a mosásra beadott ruháink közül nem kaptunk vissza mindent, de nagy nehezen, sikerült visszaszerezni őket.
Hello Koh Mak
Hello Koh Mak
Szóval jött a busz. Mi szálltunk fel elsőként. De szépen lassan megtelt. A hangsúly pedig azon volt, hogy lassan. Történt ugyanis, hogy az ellenkező irányba tartottunk, mint kellett volna időnként újra és újra megálltunk újabb és újabb utasokat és csomagokat felvéve. A csúcspont talán akkor jött el, mikor az emberek már a lábtartó részen ültek. Ekkor már 3,5 órája utaztunk. A mi időnk pedig egyre csak fogyott, és nem láttuk a végét. Végül 4,5 óra elteltével érkeztünk meg Krabiba, de nem a reptérre, csak egy köztes állomásra. Itt várt egy reptéri busz. Nekünk viszont már csak 30 percünk maradt, hogy feladjuk a gépre a csomagjainkat, különben nem szállhatunk fel. De az egyértelmű volt, hogy a busszal nem érünk oda időben. Az egyik ott dolgozó “buszkoordinátor” mondta, hogy 200 bathért elvisz minket. Száguldottunk a cél felé. Utolsó pillanatban ez is sikerült. És máris Bagkokban landoltunk. Az ilyenkor már megint mindegy, hogy a taxisofőr itt sem találta a szállásunkat, és a szoba hogyan nézett ki. Itt is várt még feladat, szállást foglalni Koh Mak-on. Én elaludtam, néhány órával később, mikor felébredtem, csak azt hallottam, hogy “nem lesz jó”. Mint reggel kiderült, nem sikerült felfognom a lényegét.
6:30-kor csörgött az óra, hogy a 7:30-as busszal induljunk. Ezen a ponton vált világossá, mi nem lesz jó. A szállásfoglalás előtti még egy végső időjárás csekkoláskor kiderült, bizony Koh Mak-ra is megérkezett az eső. Így reggel keresnünk kellett egy helyet aznapra, ahol nem esik… Egyetlen hely maradt: Koh Samet. Gyors keresés, hogyan és mikor jutunk el oda. Szerencsénkre ez a busz is a mellettünk lévő állomásról indult. Így már csak egy végső feladat maradt: szállást keresni. Közben egy gyors előzetes informálódás: óránként járnak a buszok. Gyors pakolás, és indulás a buszállomásra. De busz sehol…Később megjelent egy, ahogy felszálltunk rá, a mi jegyünket egymásnak adogatták át, valamit nagyon nem értettek rajta, intett egy nő, hogy menjünk vele. Mint kiderült, egy korábbi járatra kaptunk jegyet, hiába mondta a jegyes nő, hogy bármikor felhasználható. De ezt a problémát is megoldottuk. A 2,5 órás út viszonylag gyorsan eltelt, és maga a tudat, hogy jön egy kis nyugalom, az elmúlt 24 óra után. Hajóval mentünk tovább, a jegyünk már megvolt rá, a 17 órás hajóhoz 16:30-kor mentünk ki, ekkor közölték, hogy az a hajó nemrég elment, mert meglett a 20 ember rá, 6-kor megy a következő. Mellettünk és alattunk is hullámzott minden, én nagyon rosszul lettem, sétáltam fel-le, hogy túléljem, de elmenni nem mertünk messzebbre, nehogy ez a hajó is előbb induljon. Megjött a hajó, részemről kezdődött a szokásos “pisilnem kell, nem bírom ki” műsor. Leszálltunk, intéztünk fuvart a szálláshoz. Ahol elvették a csomagjainkat, autóval vittek a bejárathoz, szóval teljesen más, mint amihez előtte szoktunk. A szoba szép volt és tiszta. És vele szemben, közvetlenül a parton volt a hotel étterme, ahová mentünk vacsorázni. Színes lampionok, hullámzó tenger, fehér homok, nagyon jó volt végre megérkezni valahova.
Leírni is hosszú volt ennek a 48 órának a történéseit, átélni pedig egészen sok(k), de ebből is látszik, hogy előbb-utóbb mindig megoldódik minden.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: