Hátizsákos kalandok – Koh Chang

Ahol minden félelmemet leküzdve vetettem bele magam a nyílt vízbe, ahol profi gekkóüldözővé váltam, és ahol az utolsó nyugodt thaiföldi napokat töltöttük, kalandokkal kikövezett úton. Koh Chang. 

Az utolsó fejezet. Emlékszem, nagyon hamar eltelt az a 30 nap, és így most leírva is olyan kevésnek tűnik. Mégis/De/Pedig annyi minden történt. Jöjjön akkor most Koh Chang története, ahol kicsit úgy éreztem, most tényleg itt vagyok a világ végén.

Hello Koh Chang

Utazás

Koh Samet-ről indultunk. Kirobogtunk a kikötőbe, innen egy kb 40 perces hajóút után elsétáltunk a buszállomásig. Ezt követte egy 3 órás buszozás, ahonnan egyszer csak leszállítottak mindenkit, hogy nyugodjunk meg, majd ide fog jönni értünk a következő jármű. De azt hiszem, ekkora már megszoktuk, hogy egy nem túl bizalomgerjesztő helyen egy csomó idegennel együtt arra várunk, majd biztosan történik valami. Mivel senki sem beszél angolul, ezért ilyenkor tényleg csak ez a hozzáállás marad. Fel is préselődtünk az érkező songthaew-re, ami elvitt a kompig. A komp iszonyatosan régi volt, de még annál is lassabb. Valahogy célba értünk. Innen csak egy megoldás volt tovább, a helyi taxi (értsd songthaew), ami 200 bathért szállított egy-egy utast. Mi kettéváltunk, és én “taxiztam”, ő pedig szerzett egy robogót, mivel az úgyis kelleni fog. 40 km-re volt a szállásunk. Mikor már azt hitte mindenki, több ember nem fér fel, a sofőr csak felpréselt még kettőt. Én jártam a legjobban, nekem mellette jutott hely. És innen kezdődött a kálvária. A szállás nevét azt hiszem, egy életre megjegyeztem, annyit mondogattam, mert a sofőr egyáltalán nem tudta, hol van. Időnként visszafordultunk, mert rájött, valakit elfelejtett kitenni, de én még mindig ott ültem. Az út nagyon meredek és kacskaringós volt, iszonyatos stresszben voltam, robogóval és nagy csomaggal hogyan sikerül haladni rajta, és mellette magam miatt is aggódtam, vajon egyszer eljutok a szállásra? A sofőr egyszer csak megkérdezte, hogy kiszállnék e, és nem mennék e tovább gyalog, de mondtam, hogy nem. Így érkeztem meg közel 2 órás taxizás után a szállásra, ami a sziget legdélibb részén volt, vagyis úgy éreztem, ez itt már tényleg a világ vége.

Szállás

A Bhuvarin Resort-ban szálltunk meg 3 éjszakára.  Ha az a kérdés, hogy hangulatos-e, egyértelműen. Tényleg egy teljesen kis elszigetelt helyen van, szép környezetben, a medencénél és a “chill” résznél időnként megjelent 1-1 majom. De azonnal szobacserét kértünk, mert az ajtónál óriási “lyukak” voltak, a másikkal sem jártunk jobban ilyen téren. És ez miért szempont? Mert ott a gekkók gond nélkül bejöhetnek, és jöttek is. Éjszakánként a félreismerhetetlen csipogó hangra ébredtem, ott szaladgáltak a falon, így alakult ki a tökéletes gekkóüldöző technika, melynek kellékei: fejlámpa és egy minél hosszabb tárgy. De ez sem volt elég, ekkor került elő a duck tape, és leragasztottuk a réseket. Így is hallottam csipogásokat, de látni már nem láttam őket. Értem én, hogy valaki aranyosnak tartja őket és nem bántanak, de én akkor is félek tőlük (és nagyjából majdnem minden állattól). Bár egyébként talán még nehezebb volt kiüldözni a szobából a betérő kóbor macskát…

A “chill” zóna

és a nyugodt naplóírás

Utolsó napra, a másnapi utazás miatt átmentünk a Baan Saikao hotelbe. Ez kevésbé volt romantikus környezetben, de közelebb volt a kompállomáshoz.

Étel

Egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül azt tudom mondani, hogy Buddha View. Véletlenül bukkantunk rá. Még első este elrobogtunk a közeli kikötőbe, ahol volt egy kis éjszakai piac is, és itt leltük meg. Annyira hangulatos, és a fish soup annyira jó, hogy végül minden este, amíg az első szálláson voltunk, ezen a helyen kötöttünk ki esténként. És szerencsére mindig jutott olyan asztal, ahol a lábunkat szinte a vízbe lógatva ültünk. Tényleg minden szempontból csak ajánlani tudom. Más helyre nem is nagyon emlékszem a szigeten, csak arra még, hogy ettünk hamburgert egy nem igazán szép és tiszta helyen.

Buddha View

Bármikor visszamennék

Programok

A szálláshoz tartozott egy kajak is, amit szabadon lehetett használni. Így első nap átkajakoztunk a szemben lévő partszakaszra. Túl sok mindent nem jegyeztem fel róla, csak azt, hogy hinták természetesen itt is voltak, de nekem az Koh Samet maradt meg az én “hintahelyemnek”. És naplementében kajakoztunk vissza a szálláshoz. Az esti robogózások mindig kalandosra sikeredtek, mivel a közvilágítás, mint olyan nem igazán létezett a környéken.

Másnap befizettünk egy 5 sziget túrára. Vagyis hajóval visznek jobbnál jobb helyekre, ahol lehet snorkelezni. Nekem, aki utazás előtt járt végig néhány úszó tanfolyamot (amiből valamit a 2 hét magántanár ért) azért nem kicsit félelmetes volt. De izgalmasan indult már az első pillanattól. Vártuk, jöjjenek értünk, hogy átvigyenek a kikötőbe. Megérkezett a felfújható motorcsónak, ami már itt-ott meg volt ragasztva, és út közben is néhányszor meg kellett állni, hogy a sofőr pumpáljon rajta egy kicsit… De szerencsésen átértünk. Maga a program az én szemszögemből egy teljesen külön bejegyzést is megérne (ha clickbait címet adnék neki, akkor “Így győzheted le saját magadat” “Így lépj túl a félelmeiden”), a lényeg, hogy nagyon nehezen sikerült átadnom magam az önfeledt snorkelezésnek még mentőmellényben is, de minden félelmem ellenére ezt is megléptem, és az biztos, hogy egy örök emlék marad. Időnként kikötöttünk 1-1 csodás szigeten is. És láttunk egy olyan szigetet is, ahol a hangos hajókürt hallatán hirtelen rengeteg majom jelent meg. 

Hiába, ha kell még bele gy kis levegő, akkor kell…

Jobb később, mint soha

Majdnem lakatlan sziget

Jönnek a majmok

A következő napot a Lonely Beach-en töltöttük, úgy olvastuk, innen felejthetetlen élmény minden naplemente. Balszerencsénkre éppen nem volt olyan tiszta az ég, így nem volt olyan átütő az élmény, de mindenképpen hangulatos, és más naplemente képek láttán, egyértelműen kihagyhatatlan. 

Reggel továbbálltunk a másik szállásra, és megkezdtük az utolsó teljes értékű napunkat Koh Chang-en, amit javarészt a White sand beach-en töltöttünk. Megmondom őszintén nem volt sokkal szebb látvány, mint bármelyik másik strand a szigeten. Este megvizsgáltuk a helyi street food kínálatot (gyümölcs shake, pad thai és roti), majd a parton megnéztünk egy tűzzsonglőr show-t, egy utolsó koktél és egy utolsó hintázás. Búcsúznunk kellett, másnap már ismét Bangkok várt ránk.

A show

Viszlát Koh Chang, viszlát Thaiföld

Koh Chang-Bangkok

Azt hiszem, ez is hasznos információ lehet. Utazási irodán keresztül vettük meg a jegyeket, ahol azt mondták, mindenhol várni fognak minket -mondjuk sejthettük volna, hogy ez biztosan nem így lesz -. Egy 30-40 perces hajózással indult. Utána én vártam volna, hogy akkor a kikötőbe érve majd biztosan jön értünk valaki. De csak egy nagy busz/songthaew érkezett, amire rajtunk kívül mindenki felszállt. Utolsó pillanatban realizáltuk, hogy akkor bizony ezzel kell nekünk is mennünk. Ekkor már csak a hátul volt két “állóhely”, vagyis mi álltunk a jármű hátulján kívül, kapaszkodva. Egy újabb szürreális élmény. Így jutottunk el a következő nagy gyűjtőhelyre, ahol ismét felcímkéztek mindenkit az úti célja szerint. Egy emeletes VIP busszal robogtunk tovább Bangkokba. 6,5 órás út várt ránk. Ugye-ugye, az első néhány napban még 1,5-2 órás buszozás is soknak számított, most pedig már 6,5 óra sem haladta meg túlságosan az ingerküszöbömet. Így jutottunk vissza egyenesen a Kao San Roadra és töltöttünk el még 2 napot Bangkokban (Bangkokról bővebben ITT olvashatsz).

Ezennel be is csukom a naplómat, ennyit tudtam szavakkal megosztani Thaiföldről, és az ott eltöltött 30 napomról. A legjobb és legnagyobb dolgokat leírni úgysem lehet, de emlékként biztosan örökre elkísérnek. Ez volt az én első hátizsákos kalandom, de nem az utolsó, már azóta is jártam újabb szép helyeken és remélem, még nagyon sokat fogok utazni, mert minden egyes út ad valamit és általa többek leszünk.

A bejegyzésben található összes kép saját tartalom, ha bármelyik képet szeretnéd felhasználni, kérlek, azt írásban mindenképpen jelezd felém.